6. fejezet

- TE MEGSZILÁRDÍTOTTAD A KEZED?!

Hyunseong üvöltése miatt annyira megijedtem, hogy majdnem hanyatt estem a zuhany tálcán. De így csak a fejemet vertem be. Elzártam a csapot, és a fejemet fogva kiléptem a tálcáról. Törülközőt elfelejtettem magammal bevinni. Megakadt a szemem egy fekete fürdő köntösön. Leemeltem a fogasról, belebújtam, és kinyitottam az ajtót.
- Mi a picsa van?! - förmedtem rá az ágyon ülő hitetlenkedve néző szobatársamra.
- Picsa nincs, csak szilárd kéz - válaszolt kissé komoly ábrázattal.
- Milyen szilárd kézről hablatyolsz?
- Felmértük a terepet a srácokkal. Az egyik faszit Darkness beleépítette a falba. A másiknak meg... te tépted ki a szívét. Én tudom, hogy hogyan jött össze neked. Megszilárdítottad a kezed. Ilyen képesség csak a fémidomároknak van. A használó keze tömör fémmé alakul, ezért mindent át tud lyukasztani. Még a téglafalat is.
- Na, az úgy komoly.
- Az én köntösöm van rajtad?! - kiáltott rám hirtelen összehúzott szemekkel.
- Aha. Kölcsönvettem.
- Akkor kölcsönözd is vissza.
- Várj egy pillanatot! - Morogva előhalásztam a törölközőm és az új ruhám, majd visszatrappoltam a fürdőbe. Megtörölköztem, felöltöztem, megszárítottam a hajam.
- Na, most már had jöjjek én is! - sietett be Hyunseong a fürdőbe, én pedig a meglepetéstől kiköptem a vizet.
- Hányszor hozod rám a szívbajt öregem?!
- Nem is vagyok öreg - rázta meg a fejét. Puffogva visszafordultam a csaphoz, és folytattam tovább a fogmosást. Pár másodperc elteltével megfordultam mert a törölközőmért akartam nyúlni, de megakadt a szemem a szobatársamon, akin már csak egy szál alsógatya volt, és már azt is le akarta venni.
- Menj anyádba! - üvöltöttem rá, és hozzávágtam a törülközőt.
- Hé!
- Ne "hézzél" itt nekem! Nem tudod megvárni míg elhúzok?
- Nem - röhögött fel és visszadobta a kék anyagot.
- Baka - A fejemre csaptam, és kisiettem a helyiségből.
- Nem is tudtam hogy tudsz japánul! - kiáltott még utánam nevetve, utána pedig víz csobogása ütötte meg a fülem.
- Sok mindent nem tudsz még rólam - motyogtam a fürdő ajtónak, kiterítettem a törcsit, és leültem az ágyunkra.

Ránéztem az órára. Délután ötöt mutatott.

Hogy elrepült az idő! Kíváncsi leszek, mikor fogjuk kezdeni az edzéseket. De miért pont én? Miért nem egy másik személy? Nekem nincs erőm, se bátorságom ezekhez az idomáros dolgokhoz. Mi lesz, ha egyszer csak valami rosszul sül el, és meghalok? Áh, ez badarság. Reményeim szerint vigyáznak majd rám. Például Hyunseong...

- Így van! - kiáltott ki hangosan szobatársam a fürdőből.
- Mi?! - kiáltottam vissza.

Gecc, mintha a gondolataimban olvasna. Hogy tudta má', hogy pont az ő neve hangzott el a fejemben!

- Lehet hogy igaz, de lehet hogy nem - Hyunseong jelent meg a dereka köré tekerve egy törölközővel
- Ezt meg hogy érted? - Most szórakozik velem?!
- Eszem ágában sincs szórakozni veled Bell - rázta meg a fejét, és helyetfoglalt mellettem az ágyon. Lopva oldalra pillantottam. Na, ő is látott már súlyzót, nem is kevésszer. Azok a kockák... te jószagú... Hirtelen Hyunseong vigyorogva fordította felém a fejét. Aprót ugrottam a váratlan tett miatt. Hát ez meg?
- Valamilyen szinten Donghyun műve. Addig nem hagyott békén, míg ilyen nem lett - bökött a hasára, felkelt, és visszalépdelt a fürdőbe. Valami eszméletlenül de hülyén éreztem magam. Akkor ez most tud gondolatot olvasni, vagy nem? Úgy döntöttem rákérdezek, mert eléggé felkeltette az érdeklődésem. Öt perc múlva egy rövidnaciban és egy pólóban szambázott ki a fürdőből. A könyvespolchoz lépett, és leemelt egy vastag poros könyvet a legfelső fokról.

A kezembe nyomta.
- Ez az idomárok könyve. Olvasgass csak. Megyek, kerítek valami kaját - azzal távozott is. Kíváncsian pattintottam szét a bőrszíjat, és felnyitottam a tetejét. Köhögni kezdtem a kiáradó portól. Egy érdekes mondat köszöntött az első oldalon: "Ne szégyelld, hogy idomár vagy. A véredben van."
Ki az a hülye aki szégyelli a képességét? Talán a fiúk? Ezért élnek kettős életet? Bár tök hülyén jönne ki ez az egész. Fordítottam egyet. A "fém" szócskán akadt meg a szemem a második oldalon. Olvasni kezdtem.

- A fém elem elsajátítása az akaraterőben rejlik. Ha nem akarod, könnyen bajod eshet. Na, máris egy negatívum. Oh, nekem nem a rizsa kell! - Lapoztam még egyet, de még mindig a rizsát tolta. Fordítottam még egyet. - Híres fém idomárok... most komolyan, ez kit érdekel? - morogtam. Összefogtam vagy ötven oldalt, és úgy fordítottam. - Az idomárok összefoglaló képességei. Ó, ez kell nekem! - kiáltottam fel, és próbáltam belemélyedni a szövegbe. Teleportálás, különleges harcművészet, feltámasztás... hú, ez érdekes... alakváltás, fájdalomküldés az agyba... ezt drága Minwoo már bemutatta... gondolatolvasás... Ez az!

- Tudtam! - kiáltottam fel diadalittasan.
- Na, megtaláltad azt amit kerestél? - kérdezte Hyunseong mosolyogva, aki egy tálcával a kezében sétált be a szobába.
- Te! Meg a többiek! Gondolatolvasók vagytok! - mutattam rá hirtelen elpirulva, utána magam mellé helyeztem a könyvet - Áh, ez tök ciki! - arcom a tenyerembe temettem, és úgy dünnyögtem tovább - Kellett neked póló nélkül kijönnöd...
- Kellett neked megbámulnod - Leült mellém és megbökdöste az oldalam. - Hoztam neked vacsit.
- És te? - néztem fel rá.
- Már ettem. Gondoltam kicsit kedveskedek ezzel.
- Köszi, aranyos vagy - mosolyogtam rá, és elvettem a tálcát - Ti sütit esztek vacsorára?!
- Donghyun sütötte. Nagyon ügyes. Kóstold meg.

Oh, már vagy két hónapja nem ettem édességet. Itt az ideje. Finomnak néz ki.

Kezembe vettem a villát, böktem rá egy kis tésztát. Miután lenyeltem az első falatot, pár másodperc múlva nem volt semmi a tányéron.
- Hozzak még? - nevetett rám szobatársam.
- Inkább egy szalámis szendvicset szeretnék. Meg egy jó pohár hideg vizet - adtam ki az utasítást vigyorogva. Bólintott, viszont nem ment ki az ajtón, hanem egy hatalmas füst felhőt hagyva maga után beteleportált gondolom a konyhába. Az ágyon heverő könyvre cikázott a tekintetem. Ismét a kezembe vettem, összefogtam pár oldalt mint az előbb és kinyitottam. "Avatár - az elemek mestere" - ez a cím fogadott.
- Az első Avatár több mint kétezer évvel ezelőtt bukkant fel a Földön. Neki a természet volt a mestere. Nem tanította senki sem... Oh, ügyes... Lássuk... ellenségek nem érdekelnek, képességeket tudom, állat segítők... Állat segítők? - ráncoltam a szemöldököm - Nekem nincs állat segítőm. Na, rákérdezek, remélem Hyunseong tudja, hogy az meg mi és miért kell.

Semmi érdekeset nem találtam benne. Viszont megakadt a szemem egy mondaton.

- Károlyi Zsuzsanna, vagyis ismertebb nevén Légkirálynő, levegőidomár - olvastam fennhangon.

TESSÉK? AZ ÉN ÉDESANYÁM?!!

- Édesanyád volt az eddigi legerősebb, és nagy szívvel rendelkező Avatár a világon. Viszont sajnos életét vesztette abban a katasztrófában. Mi is szerettük - hallottam meg szobatársam szomorú hangját. Rákaptam a tekintetem. Egy könnycsepp gördült ki a szeme sarkából. - Heh, nem kell itatni az egereket. Ami megtörtént, megtörtént. Hölgyem, a rendelése. - nyújtott át nekem erőltettem mosolyogva egy tálcát. Bekönnyesedett a szemem. De mikor ránéztem Hyunseong arcára kuncognom kellett.

- Szóval ti is találkoztatok anyával, igaz? - kezdtem el beszélgetni, elvettem a tálcát, és mögém helyeztem. Ő leült mellém.
- Igen, nagyon kedves volt. Mindig sütött nekünk.
- Kóstoltátok a csokis sütijét?
- Igen, megadta a receptet. Donghyun épp azt süti - röhögte el magát - Igazi konyhatündér.

- Fogalmam sincs hogyan jutott eszembe a tündérről, de lenne egy fontos kérdésem - csaptam össze a tenyereim - Mi az az állat segítő?
- Oh, szóval olvastad? Örülök hogy ennyire érdekel ez az egész. Amúgy csak annyi, hogy minden Avatárnak van egy állata, aki segít neki ha baj van, és vigyáz rá. Anyukádnak egy farkasa volt.
- Komolyan? Az szép. Én honnan...
- Majd annak is eljön az ideje hidd el. De, most én szeretnék neked átadni valamit.
- És mi az?

Felállt az ágyról, a szekrényéhez lépett és kinyitotta. Leskelődni akartam hogy mi is az, de csak az ő testét láttam. Felsóhajtottam, és magam elé néztem. Pár másodperc múlva egy elém térdelő Hyunseong került a láthatáromba. Kipattant szemekkel néztem rá. Jobb térde a földön volt, a ballal támaszkodott, le volt hajtva a feje, és kinyújtott kezében egy fekete rózsát fogott. Sosem láttam még fekete rózsát.
- Kérlek, fogadd el a Fém Rózsáját. A Fém Rózsája megóv téged ha magadnál tartod  - mikor felnézett rám, nem mosolygott, komoly arca volt. Teljesen lesokkolva fogadtam el. Mikor hozzányúltam, mintha megrázott volna.
- De ezt miért...
- Arra neked kell rájönnöd - villantotta elő szép mosolyát, és felállt - Megyek, kerítek valami kaját.

Ennyit enni. Mindegy, nála ez a megszokás. Nem teleportált, hanem kiment az ajtón. A rózsát nézegetve ültem tovább.

Nagyon érdekes.

- A Fém Rózsáját átvettem - miután kimondtam, a szám elé tapasztottam a kezem. Én nem is akartam ezt mondani. Akkor meg hogy a halálba jött össze?!

A Fém Rózsáját átvettem

5. fejezet

Nem is értem, hogy miért nem mehetek ki. Hisz' senki sem tudja, hogy itt vagyok. Vagyis, remélem. Na, és ha éhes leszek, vagy valami, akkor mi van? Haljak éhen?! Akkor is kimegyek!

Ezen gondolatok társaságában keltem fel a kényelmes kanapéról, és sétáltam az ajtóhoz. Ki akartam nyitni, de az be volt zárva. Rángatni kezdtem, de az sem használt. Így hát fogtam magam, és kirúgtam. Mikor az nagy csattanással elérte a padlót, én diadalittasan hagytam el a nappalit. A szobák felé kezdtem sétálni. Vagyis, azt hiszem arra vannak. Végül megláttam a fekete ajtót, ami jelezte, az a mi szobánk. Besétáltam, átöltöztem, és kisétáltam. Gondoltam megnézem merre rejtőzik Darkness. Minwoo most úgy sincs itt. Nem szól be. Elindultam jobbra, majd a folyosó végén megint jobbra. Egy hatalmas kapuszerű valamit vettem észre. Kinyitottam. Egy kis lépcső nélküli lejtőnek nevezhető izé vitt felfelé. Megmásztam azt is, majd ismét egy hatalmas fa ajtóval találtam szembe magam. Lenyomtam a kilincset és kitártam. Azonnal kiégette a szememet a világosság. Hisz' feljutottam a felszínre! De egy genius vagyok. Előttem egy egyszemélyes box állt, a box mellet pár méterre egy karám. A karámban állt Darkness. Annyira gyönyörű látványt nyújtott, hogy előkaptam a telefonom és lefényképeztem.

A kép megcsinálása után gyönyörködve néztem az előttem elhelyezkedő tájat. Darkness karámja mellett észrevettem egy másik karámot is. Hát igen, a lovaknak kell a hely. A karámok mögött földutat véltem felfedezni. Tele volt keréknyommal. Tuti hogy valamelyik srácnak van kocsija. Mondjuk Donghyun-ról elképzelném, hogy van neki. Hirtelen az eszembe villant valami.

Mi van ha kamerák vannak felszerelve?! Basszus, akkor engem tuti valamelyik kinyír! Vagy esetleg Darkness a gondolatait átsugározza Minwoo-nak, Minwoo pedig szól Donghyun-nak, és együtt kivégeznek. Én ezek után már bármit kinéznék belőlük.

Bár, amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, igaz? Akkor nem fogják megtudni... Arról kezeskedem. Kutyaugatásra lettem figyelmes. Zénó futott felém és mikor elért, felugrott rám. Megmosolyogtam a dolgot, és megvakargattam a füle tövét. Hirtelen elfutott, majd a következő másodpercben egy bottal tért vissza. Felnevettem, és az elém lerakott botot megragadtam, majd egy lendítéssel eldobtam jó messzire. Vicces volt látni, ahogy kilő. Majd mikor nem találtam meg, megállt, és érdeklődve figyelte merre lehet. Zénót is megörökítettem.

Maga mögé nézett, és boldogan vette tudomásul, hogy a mögötte lévő fa tövében fekszik az a fránya bot. Odafutott, megragadta, és visszasietett mellém. Mikor lerakta elém a botot, megpaskoltam a fejét.

Vissza kéne mennem. De olyan jó itt kint! Viszont nem akarom, hogy megtudják. Ha megtudják, oltári nagy slamasztikában leszek.

Ezzel a gondolatmenetemmel vetettem még egy pillantást a tájra és a lóra, majd sarkonfordultam, és Zénóval az oldalamon visszasétáltam a föld alá. Olyan jó volt egy kis friss levegőt szívni. Becsuktam mind a két ajtót mögöttem, és visszasiettem a nappaliba. De sajnos a kirúgott ajtó még mindig ott hevert.

Le fogok bukni!

Gyorsan felemeltem az ajtót, és próbáltam a helyére rakni. Csodával határos módon vissza tudtam helyezni. De az a repedés ami a becsapódás miatt keletkezett ott fog maradni.

Talán nem veszik észre. Úgy is sok a repedés ezen az átkozott ajtón.

Kinyitottam. Vagyis akartam. Ahogy kinyitottam, úgy esett ki a helyéről.
- A rohadt életbe már! - kiáltottam fel, és belerúgtam a falba. A falon viszont meglátszott a cipőtalp lenyomatom. Zénó csak behúzott farokkal figyelte a kirohanásom.
- Nyugi - váltottam nyugodt hangnemre, leguggoltam hozzá, és megsimogattam. A következő másodpercben Zénó hangosan ugatni kezdett, felpattant, és elrohant. Egyből ijedség lett rajtam úrrá. Hallottam, hogy valaki a folyosó végén egyre csak közeledik. Többen is voltak. Pontosabban ketten.

Mi a jó élet ez? Kik ezek? Tuti nem a srácok.

- Csillagvirág! Merre vagy? - hallottam meg egy nyájas, de hátborzongató hangot. A másik személy hangos nevetésben tört ki. Viszont a nevetést ordítás követte. Tuti Zénó harapta meg valahol.
- Nyírd már ki azt a rohadt kutyát!
- NE! - ordítottam fel, és a hangok irányába futottam.

- Nézd csak ki van itt - vigyorgott rám egy fura ruhába öltözött fekete hajú pasas - Mit is vártam az Avatártól. Még egy kutyát is képes lenne megmenteni.
- Ki a francok vagytok?!
- Arról neked nem kell tudnod kicsilány. Az a lényeg, hogy mit tudjuk, kik vagyunk - mosolygott egy másik teljesen ugyan úgy kinéző alak.

Mi van? Ezek a fazonok ikrek lennének? Még az arcszerkezetük is ugyan olyan.

- Most hogy meg találtunk drága Avatár, meghalsz.
- Te! A főnök azt mondta, hogy nem szabad kinyírnunk. Élve kell neki. Még erre sem figyeltél?! - lökte meg a másikat a mélyebb hangú.
- Jól van már.
- Mi lenne ha nem most vitatnátok meg a családi problémáitokat?! - ordítottam rájuk.
- Ó, a drága megtalálta a hangját - mondták egyszerre.
- Na gyere. Cic, cic, cic - gügyögött a hozzám közelebb álló, és felém kezdett sétálni. Én csak hátráltam.
- Ne gyere közelebb, hogy rohadjál meg! - förmedtem rá, és egy hirtelen ötlettől vezérelve lendítettem a lábam. Fázison akartam rúgni, de elkapott.
- Engedj el te rohadék! - Rángatni kezdtem a csapdába ejtett végtagot.
- Nem igaz hogy egy ribit sem tudsz leteríteni - mondta lemondóan a másik fazon, és testvére segítségére sietett. Vagyis, tuti hogy tesók.
- Mi az hogy ribi te nyomorék?! - akadtam ki, és a szabadom maradt lábammal felugrottam, a levegőben kiszabadítottam a másik lábam, majd még mindig a levegőben páros lábbal hasbarúgtam a lábamat elkapó faszit. Mikor földet értem, leguggoltam, majd egy fordulás kíséretében kigáncsoltam a másikat. Az egyik a falnak repült, a másik a padlóra kenődött. És akkor esett le, hogy mit is csináltam.

Ilyet is tudok?! Azta, ez nagyon király!

- Nem úgy volt, hogy ez a csaj még nincs kiképezve? - ordította a földön fekvő a falnak csapódottnak. Az már leszedte magát.
- De, úgy volt. Tesó, szerintem váltsunk egy kicsit keményebb fokozatra - kacsintott a másikra. Mind a ketten felálltak, és vigyorogva kihúztak valahonnan egy kardot. A kard lángra kapott.
- Tűz idomárok vagytok?!
- Ninda', leesett neki!
- Végre, azt hittem nem fog rájönni!

Röhögve jöttek felém. Az egyik meglendítette a kardját. Az nem talált, mert félreugrottam. Inkább a falnak legyen baja, és ne nekem. Már úgysem tudok ebből kimászni. Ezt már nem tudom eltitkolni. A másik kardcsapás sajnos eltalálta a karom. Végig fel lett hasítva. Felordítottam a fájdalomtól. Égett mint az állat. Ismét meg akartam rúgni az egyiket, már majdnem el is értem, mikor a másik a segítségére sietett, és belevágott a lábamba. Egy adag ordítás rendelt. Patadobogást hallottam. Darkness vágtatott felénk. Meg sem állt mellettem, elsodorta az előtte álló megszeppent faszit. Az ember repült egyet, és fejjel nekiütközött a kőfalnak. A falra vér fröccsent. Azonnal tudtam, hogy az az ember meghalt.

- Tesó! - kiáltott fel kétségbeesetten a másik. - Te rohadt gebe, felnyársallak! - rohant neki a kancának. Kidülledt a szemem. Futni kezdtem feléjük. Kinyújtottam magam előtt a kezem, s úgy rohantam a tag felé. Majd mikor elértem, beleütöttem a hasába. De úgy, hogy... átlyukasztottam a testét! Hogy a francba?! Megszeppentem. Ott állt velem szemben az ember, a száján vér folyt ki.
- Ezt meg hh... - vért kezdett köhögni. Rá a ruhámra. Én csak üveges tekintettel meredtem rá. Majd rámarkoltam valamire. Dobogott. Erősen dobogott. A szíve. Egy rántással kitéptem. Azonnal összeesett. Kilehelte a lelkét. Rápillantottam a kezemben lévő emberi szívre. Elkapott a hányinger. Eldobtam. A kezem csupa vér lett.

Egy gyilkos vagyok... Egy gyilkos...

Könnyek gyűltek a szemembe. Darkness felhorkantott, és megbökdöste a vállam. Felordítottam, és elrohantam. Berohantam a nappaliba, és lerogytam a földre.

Ez nem én vagyok... Én nem vagyok gyilkos! De... itt a bizonyíték. Ilyen érzés lehet embert gyilkolni?!

Egy öt percet ülhettem a földön, zokogva, a véres kezem nézve. Az én véremmel keveredett a tagnak a vére.
- Mi a büdös franc történt itt?!! - hallottam meg Donghyun egetrengető ordítását. Majd az ordítás rohanás követte.
- BELL! - ordított fel ismét, és berohant a nappaliba. Nem mertem felnézni. Totál megijedtem tőle. Arra vártam, hogy jól felpofoz.
- Mi történt az ajtóval? - mondta Hyunseong meglepetten - És az a két hulla hogy a került oda? Zénó miért van itt bent? És Darkness?
A vállamra nehezedett egy kéz. Összerezzentem.
- Ne félj. Jeongmin vagyok - suttogta halálnyugodt hangon. Felemeltem a fejem, és ráemeltem a tekintetem. Ő viszont a kezemet és a lábamat fürkészte elszörnyedve.
- Ezeket a tűz idomárokat ki nyírta ki? Had gratuláljak már neki! - röhögött fel Minwoo, és csatlakozott a mellettem álló kis csapathoz.
- Ebbe meg mi olyan vicces?! - fakadtam ki, és felpattantam. A sebesült lábam felemeltem, hogy ne fájjon. Mint egy gólya, úgy álltam előttük.
- Na ne. Te nyuvasztottad ki azokat? - nyíltak nagyra Minwoo szemei, és rámmutatott.
- Én... Én... Én nem akartam embert ölni basszus már! Amúgy is, az egyiket Darkness nyírta ki...
- Mindig is tudtam, hogy az a ló egy csoda - csapott a mellkasára büszkén.

- Világosan megmondtam, hogy ne menj ki! De neked persze hogy ki kellett jönnöd! Akkor nem történt volna meg mindez! Van valami nyomós okod, hogy miért mentél ki?! - ordított velem Donghyun. A könnyeim ismét folyni kezdtek.
- Először csak át akartam öltözni, mert fáztam mint az állat! Utána meg találtam egy ajtót, ami fel vezet a felszínre. Kimentem, megnéztem mi van ott, aztán visszajöttem. Itt bent támadtak rám ezek a nyomorék köcsögök! - akadtam ki én is.
- Hajaj. Mindegy. A lényeg az, hogy ki lettek nyírva. Már nem tudnak szólni a góréjuknak. Kész. Vége. Pont.
- Gyere, segítek megmosakodni - mondta Hyunseong, és a karjaiba kapott.

Elvitt a szobánkba, egyenesen a fürdőbe.
- Nem kell ám segíteni. Valahogy sejtem mit is akarsz - nevettem fel halkan, miután letett a földre.
- Héé! Én nem akarlak meglesni - tette maga elé a kezeit.
- Bell, ellátjuk a sebeidet - mondták egyszerre a fürdőbe beérő ikrek.
- Te csak ülj le - mutatott a földre Kwangmin. Teljesítettem a kérését. Az általuk használt gyógyvízzel meggyógyították a kezem is, és a lábam is.

- Köszönöm srácok - sóhajtottam fel.
- Máskor is - és ezzel a mondattal távoztak.
- Hyunseong, kimennél?
- Miéért?
- Mert meg szeretnék mosakodni azért!
- Jaaaj már! - nyafogott, majd kitrappolt, és becsapta maga után az ajtót.

És akkor kezdetét vette egy jó kis zuhany. Levakartam a kezemről a kissé rászáradt vért, majd nekidőltem a falnak, és hagytam hogy a jó meleg víz esőként ömöljön rám.

4. fejezet

Morgásra ébredtem. Felnyitottam a szemeim, és megdörzsöltem őket. Egy kéz pihent rajtam. Hyunseong... Ekkor hallottam még egy morgást. Rájöttem, hogy nem a mellettem fekvő az. Felültem, és lenéztem a földre. De nem kellett volna. Az ágy mellett egy óriási fekete-fehér pitbull állt, engem  nézett, és morgott. A morgásból ugatás lett.
- Zénó, csend legyen... - mondta Hyunseong halkan, és magához szorította a párnáját. A kutya nem hagyta abba. - Zénó, elég legyen! - kiáltott fel idegesen. Az eb abbahagyta, és lehajtotta a fejét. Ebben a pár percben én pedig kővé dermedve bámultam a kutyára. Oké, a kis tacskók, meg mindegy egyéb kis kutyafajták kicsik, és cukik. Én az ilyen hatalmas dögöktől rettegek!

- Oh, jó reggelt Bell! - mosolygott rám Hyunseong, és ő is felült.
- Hogy kerül ide ez a kutya? - kérdeztem azonnal.
- Ő a mi közös kutyánk, Zénó.
- És tegnap miért nem volt itt?!
- Elszökött. De úgy látszik visszatalált. - Eltűnődött. Vállat vont, és leugrott az ágyról, a kutya mellé.

- Úúú, agyonnyomorgatom ezt a kutyát! - gügyögött szobatársam a dögnek, és a pofáját kezdte markolászni. A kutya tűrte, sőt élvezte is! - Bell, ismerd meg te is.
- Nem, köszi, kihagyom...
- Miért? Olyan ártatlan! Sőt, szereti a gyerekeket.
- Kösz. Tizenhat vagyok.
- Az tudom. De még mindig gyerek vagy.
- Nem érdekel! Igazából... én berezeltem tőle... - Tessék, kimondtam!
- Ugye nem mondod komolyan?l
- De... Figyi, Hyunseong, kérlek, vidd innen! Vécére is szeretnék menni...

Ő bólintott, megragadta a kutya nyakörvét, és kivonszolta. Én addig gyorsan elrohantam a dolgomra.


- Nem hiszem el, hogy megijedtél tőle. Ártalmatlan állat. - mondta Hyunseong a fejét rázva, mikor én kisétáltam a fürdőből.
- Ártalmatlan? Azzal kezdte a reggelt, hogy morgott rám. Tuti nem vagyok neki szimpi.
- Ismerd meg. Ennyi. Gyere, menjünk reggelizni. - intett az ajtó felé, és kisétált rajta. Követtem.

Na, vajon még miket fogok itt látni? Már meg sem lepődnék, ha jönne velem szemben valami...

Elmélkedésemből paták dobogása szakított ki. Paták?! Biztos csak képzelődöm. Körbenéztem a folyosón. Kőből vannak a falak, és fáklyák vannak felfüggesztve, amik folyamatosan égnek. Tipikus barlang. Be akartam fordulni az egyik sarkon, de ütköztem valamivel. Valami keménnyel... de még is puhával. Felnéztem. Kikerekedtek a szemeim. Hátrahőköltem. Egy nagy fekete fríz állt előttem! De... hogy került ide?!
- Oh, szia Darkness! - mondta boldogan a szobatársam, és megsimogatta az állat hatalmas, nemes fejét.
- Whoá... - Ennyit tudtam kinyögni. Megbabonázott az előttem álló teremtés. Soha az életemben nem láttam még élőben fríz lovat. Ide-oda ingatta a fejét, egyet-kettőt horkantott, majd lépett pár lépést felém. Nyakát előrenyújtotta, és megszagoltam az arcom. Nem tudtam megmozdulni. Gyönyörű!

- Bell, Darkness-től is megijedtél? - kérdezte elképedve Hyunseong.
- Én soha... - Nyeltem egy nagyot és előrenyújtottam a kezem. A kanca megszagolta, és beledugta az orrát a tenyerembe. Igen, rájöttem a nemére.
- Na, már azt hittem, hogy félsz tőle.
- Öt év lovas múlt van mögöttem. Hát még szép, hogy nem ijedek meg tőle.

- Az öt év az semmi. - mondta mögöttem egy hang. Muszáááj...?
- Neked is jó reggelt Minwoo. - fordultam felé mosolyt erőltetve az arcomra. Darkness felnyerített, és Minwoo-hoz sietett. Majdnem elgázolt, de Hyunseong a karomnál fogva elrántott előle.

- Szia szépségem... - dünnyögte Minwoo a ló fülébe, és a nyakát vakargatta.
- Pofám leszakad! Te tudsz ilyen is lenni? Ch, engem már az első találkozásnál arcon csapsz. Hát ilyet! Ezt megjegyeztem!

Bamba fejjel bámult rám. Na gyere öcsi, adj még egy pofont!

- Bell, menjünk reggelizni. - Hyunseong megfogta a kezem, és húzni kezdett. Elmentünk balra. A folyosó végén egy hatalmas két szárnyú ajtó áll.
- Minwoo-é a ló?
- Igen. Nagyon szeretik egymást. Mindent megtennének egymásért. Két évvel ezelőtt felgyulladt az előző főhadiszállásunk. Kivételesen nem Minwoo volt a tettes. Mindegy. Az a lényeg, hogy Minwoo egy csomó gerenda fogságába került. Darkness bevágtázott érte az épületbe, és kihozta onnan. Minwoo-nak nem lett semmi baja, de Darkness több helyen megéget. Az ikrek állítása szerint, ha nem lett volna olyan erős, elpusztult volna.
- Oh... ez mind szép is jó. Nos, Minwoo-ról tudnál valami pozitívat mesélni?
- Őőő... hehe, nos...
- Tudtam. - Felmorrantam. Hyunseong kinyitotta előttem az ajtó egyik felét. Behúzott magával.

Egy nagy étkezőben találtam magam. Az étkező mellett egy nagyobb konyha. A kandalló mellett az a hatalmas kutya.

- Jó reggelt Bell! - mondta Donghyun vidám hangon. A tűzhely előtt állt. Fehér Janus ruhában. Vagy az egyenruha?
- Neked is. Mit sütsz? - Elengedtem a szobatársam kezét, és Donghyun mellé álltam.
- Csak így, egy szál pólóban? - mosolygott.
- Hát, ja...
- Zénó, gyere! - kiáltott fel a beérkező Jeongmin. Megfordultam. A kutya vakkantott egyet, nekifutott, és szabályosan beleugrott karjaiba. Jeongmin, mintha nem lenne teher az a nagy dög, jobb kezével tartotta, a bal kezével simogatta. Hát mi van itt? Meg sem kottyan neki. Pedig ő a legkisebb a bandában.
- Te, Jeongmin, nem nehéz? - érdeklődtem.
- Egyáltalán nem. - Megrázta a fejét. - Bell, találkoztál már Zénóval?
- Sajnos volt hozzá szerencsém...
- Mi az hogy sajnos?
- Nem csípem az ekkora kutyákat... Én félek tőlük!
- Na ne már!

Bevágott egy ördögi vigyort, és a ficánkoló kutyával a kezében mellém sétált. Mikor mellém értek, Zénó kíváncsian méregetett. Kiugrott fogva tartója karjaiból, le a földre, felém fordult, s két első lábával rám ugrott.

- Juj - nyíltak nagyra a szemeim, és megtartottam, hogy ne essen el. Mikor hozzáértem csóválni kezdte a farkát, és ugatott egyet. Talán mégsem egy bunkó dög? Megsimogattam. Leugrott rólam, és elfeküdt. Nevetnem kellett. Leguggoltam mellé, és a hasát kezdtem vakargatni.
Egyszer csak nyílt az ajtó. Minwoo és Darkness sétáltak be rajta. Egy furcsaság volt. Darkness Minwoo ruhaujját fogta, és úgy jöttek befele. Esküszöm, mintha kézen fogva mennének. Csodálatos ember-ló kapcsolat van közöttük. Még valamit észrevettem. Darkness sántít.

- Hol vannak az ikrek? - kérdezte Minwoo. Kicsit más volt a hangja. Olyan... meggyötört.
- Miért, mi a baj?  - kérdezett vissza aggódva Donghyun.
- Sántít...
- Oh, édesem, mit csináltál? - loholt be Kwangmin, és megsimogatta a ló homlokát. Darkness hatalmas - most jelenesetben szomorú - szemeit rámeresztette, majd belefújt kinyújtott tenyerébe.
- Itt a gyógyvíz. - emelt fel egy vödröt Youngmin. Hát ez meg hogy kerül ide? Ja, teleportálás.

Nagy szemekkel néztem, mint csináltak. Összehangolt munkát végeztek a vízzel. Gyönyörű. Hát igen, ikerkapcsolat. Egy fél óráig biztos eltartott a kezelés. De Darkness nem mozdult. Olyan nyugodt volt, mint mikor beleütköztem. Szegény, tuti ki lett képezve. Vagy valamelyik beszélgetni tud vele. Már azt is kinézném. Mire meggyógyították, kész lett a reggeli. Leültünk az asztalhoz, és falni kezdtünk.

- Nos, nekünk most le kell lépnünk gyakorolni. Bell, te maradj itt. Megmutatom hol a nappali. - mondta Donghyun, miközben letörölte az étkezőasztalt.
- Nem mehetnék veletek megnézni próbát?
- Sajnos nem. Bárhol lehetnek tűz idomárok. Elkapnak, és megölnek. Te vagy az ősellenségük.
- Azt gondolom. - morogtam, és lopva Minwoo-ra néztem, aki a drága lovát simogatta. Minwoo gondolom megérezte, hogy nézem. Nem fordult meg, de megállt a keze, és láttam a szemén hogy engem néz.

Donghyun karon ragadott, kihúzott a konyhából, átsiettünk két hosszabb folyosón, végül egy szépen elrendezett nappaliba értünk. A kanapé és a fotelek fehérek, a falak kékek, a szekrények feketék, a padló piros, a szőnyegek pedig zöldek. Tiszta színkavalkád! Bár a piros padló kicsit furcsa.

- Ott a tévé. A távirányítót Hyunseong elkeverte, meg kéne keresni. Viszont egy feltételem van. Nem mehetsz ki innen.
- És ha vécére kell mennem?
- Ott van előtted az ajtó. - mutatott Donghyun a szemben lévő falra. Oké, én észre sem vettem volna.

- Ó, köszönöm.
- Nincs mit. Estefele jövünk. És ahogy mondtam, nem szabad kimenned. - Megölelt, majd egy másodperc múlva már egyedül voltam a szobában. Hát, ez gyors volt.

3. fejezet

- Na, most már csak egy dolgod van hátra! - csapta össze a tenyereit Donghyun.

- Mi? - kérdeztem.

- Költözni.
- Költözni? Hova?
- Ide, hozzánk. És, most jönne az a kérdés, hogy miért is kéne ideköltöznöd. Nos, szerintem magad is tisztában vagy. Azért, mert minden nap reggeltől estig kemény edzésben lesz részed. - Mikor látta ijedt arcom, folytatta - Na jó, nem reggeltől estig, és nem lesz annyira kemény, de nem szeretnénk nyilvánosság előtt mászkálni minden nap. Remélem, megérted.
- Khm, persze persze, értem én. Csak nekem....jaj, tudjátok. Suli..tanulás..
- Az a legfontosabb, hogy irányítani tudjad mind az öt elemet, és megakadályozz egy világkatasztrófát.
- Világkatasztrófát?!
- Hopsz, ezt még nem lett volna szabad elmondanom. - tette a kezét a szája elé.
- Jól van Donghyun, ezt megcsináltad. - forgatta meg a szemét Jeongmin.
- Mindenki követhet el hibákat, nem?!
- De ekkorát...
- Kuss legyen már! Rendezzük el a kiscicát, és húzzunk aludni! - ordított fel Minwoo.

- Ki neked a kiscica te barom?! Adtam neked valamilyen okot is arra, hogy így viselkedj velem szemben?! Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire köcsög?! - Ennyire idegbetegen még nem ordítottam senkivel. A többi ötnek kipattantak a szemei. Minwoo-nak elborult az agya. Szép arca eltorzult, de olyannyira, hogy még a többiek is berezeltek tőle. Hát még én! Egy szó nélkül közelebb jött, és egy akkora pofont levágott, hogy még visszhangzott is. Az erős ütéstől elterültem a földön. Könnyek szöktek a szemembe. Leguggolt mellém.

- Máskor vigyázz a szádra aranyom. Ritkán ütök meg nőt, de ha totálisan felhúzzák az agyam, bármire képes vagyok. - Már fújtatott az idegességtől. Megijedtem. Remegő lábakkal felálltam, és hátrálni kezdtem. Nekiütköztem valakinek, aki hátulról átölelt.
- Elhoztam az összes cuccod. Gyere, megmutatom hol van Hyunseong szobája. Utána meggyógyítom az arcod. - suttogta a fülembe Kwangmin. Fel sem fogtam, mit mondott, csak bólogattam mint a hülyék, és hagytam, hogy vezessen. Igen, sokk hatása alatt voltam. Ekkora pofont még életemben nem kaptam!

- Áu! Milye van ennek?! Vas tenyere?! - kiáltottam fel hirtelen. Teljesen kijózanodtam.
- Mondhatjuk úgy is. Rohadt erőseket üt. Már szimpla tenyérrel. - nevetett fel Kwangmin, és bevezetett egy szobába. Minden fekete...minden! Még a lepedő, meg a takaró is.
- Meghoztam a szobatársad! - ordította el magát Kwangmin. Az előttünk lévő fekete ajtó kinyilt, és Hyunseong lépett ki rajta, igenigen hiányos szerkóban. Konkrétan egy szál törcsi takarta el.
- Ember, hol a ruhád? - néztem nagyot. Az arcomhoz kaptam. Nem szabadna beszélnem.
- Basszus, ki volt ez az állat?! Tiszta vörös, szinte már lila az arcod! - Teljesen meglepődött.

- A tűz haverod. Oh, egyszer esküszöm kitekerem a nyakát. Még csak nem is ismer! Nagyon jól megy ez neki.
- Én inkább a helyedben meghúznám magam. Hiába ő a cuki maknae... láttam már gyilkolni. - Hyunseong elhúzta a száját. Gyilkolni? Jesszus...
- Ő egy gyil...
- A banda összes tagja gyilkolt már. Azért, hogy védelmezzük magunkat.
- Kitől?
- A tűz idomároktól. Csak a tűz idomárokból van sok. A többi elem idomárjai mind kipusztultak, csak mi maradtunk.
- Akkor a tűz idomárok gonoszak. Minwoo hogyhogy itt van?
- Donghyun térítette jó útra. Vagyis, nem annyira jó útra. Sokszor balhézunk. Elég komolyan. Nekem például eltörte a kezem. - vigyorodott el Hyunseong. Ezen mi olyan vicces?!

- Mindjárt jövök, hozok vizet. - Kwangmin kiment a szobából. És ekkor, ebben a percben, megvilágosodtam.

- Én mi az Isten keresek ebben a szobában? Miért tiszta fekete minden? Kwangmin hogy tudta ilyen gyorsan elhozni a cuccaim? És Hyunseong, hogy lehet neked ennyire kigyúrt, és kockás felsőtested?! - tört fel belőlem az összes kérdés. Basszus, az utolsót nem kellett volna!
- Amíg a fém idomítást tanulod, addig az én szobatársam leszel. Szerinted miért fekete minden? Hogy hogyan tudta elhozni? Ez egy képesség. Mind a hatan tudunk teleportálni. Király, nem? - Szélesen elvigyorodott. - Tetszik, mi? Az évek alatt Donghyun kiképezett minket. Ha majd megnézed, mindenkinek ilyen a felsőteste. - Rámkacsintott.
- Gecc, még az ikreknek is?!
- Természetesen.
- Megkérhetnélek valamire?
- Persze. Mire?
- Öltözz fel. - néztem rá összehúzott szemekkel. Elnevette magát, hátatfordított nekem.

- Itt a víz. Gyere, meggyógyítom az arcod. - hadarta Kwangmin, és letett a földre egy nagy vödröt. A víz olyan kék, mint az ég. De úgy tudtam, hogy a víz a színtelen...
- Mi van ezzel a vízzel?
- Semmi. Miért?
- Ja, csak kérdem. - Megvontam a vállam. - Meggyógyítod? Hogyan?
- A víz idomárok tudnak gyógyítani.
- Ez nem tiszta.
- Nem is kell annak lennie. - rázta a fejét. Nem kérdezősködtem tovább. Úgy sem fog velem további információt megosztani... Még. Arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő vödörből víz kígyózik felfele. A vödör mellett Kwangmin hadonászott. Nem, nem idegbetegen... Lassú volt, és összetett.
- Hát ez...? - Ennyit tudtam kinyögni. A felemelkedett víz rátapadt a hadonászó iker tenyereire.
- Na, add az arcod.
- Adjam az...? - Nem tudtam végig feltenni a kérdést, mert a két arcfelemre helyezte a tenyerét... vagy a vizet... nemtudom. A víz világítani kezdett. Az én arcom meg égni.

Ahogy elnéztem, Hyunseong elég jól elvan. Szépen nyugodtan felvette a gatyáját, majd a pólóját is. Ez itt öltözött fel?! Hülye. Ennyi.
- Na, kész vagy. Jó éjt. Ja, és Hyunseong, majd halkan, ha lehet. - A víz visszacsurgott a vödörbe, majd annak fülét megfogva felemelte, majd azzal együtt Kwangmin távozott.
- Halkan? Hogy érti azt hogy... - motyogtam. Nem kellett sokat gondolkodnom. Leesett. - Kwangmin, meghalsz!
- Nyugi, nem mondta komolyan - szólalt meg mögöttem Hyunseong. Ijedten megfordultam.
- A frászt hoztad rám te ágyú. Jaj, mindegy. Hol fogok aludni?
- Csak egy francia ágyam van. Gondolom rájöttél.
- Aludhatok a földön?
- Nem - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Rendicsek - Beletörődtem. Az egyik kis sport táskámhoz léptem, leguggoltam, és kinyitottam.
- Használhatom a fürdőt?
- Nem.
- Hát, köszi.
- Szerinted? Hülye kérdésre, hülye válasz. - Felröhögött, és leült egy székre. De legalább nem bunkó. Megragadtam a kiválogatott cuccaim, odasétáltam az előttem lévő ajtóhoz, és kinyitottam. Egy fürdő. Ami fekete. Vagyis, a falak nem. De még a kád is az.
- Itt is minden fekete? De miért?
- Mert.
- Kösz a választ - morogtam. Beléptem, és becsuktam magam után az ajtót. A kulcsért akartam nyúlni, de mikor rájöttem hogy nincs, ismét morogtam egyet. Körbenéztem a szobában. Fura érzés fogott el. Ez a sok fekete... nyomasztó. Egy gyors fürdőt vettem, majd mikor végeztem, felöltöztem pizsamába. Csak akkor vettem észre, hogy nem hoztam be nadrágot. Hogy miért? Mert csak egy hosszú pólóban alszom, gatya nélkül. Remek. Ezt megcsináltam. Felsóhajtottam, és kisétáltam.

- Gatyád nincs? - kérdezte azonnal vigyorogva Hyunseong.
- Nincs...
- Nyugi, nem zavar.
- Azt gondoltam. - jelentettem ki egyszerűen.
- Na, én alszom kívül. Mint mindig.
- Oké, nekem mindegy. Csak aludni tudjak valahol.
- Srácok, hoztam kaját. - mondta Jeongmin, miközben besétált egy tálcával a kezében.
- Oh, köszönjük. Kedves vagy. - mosolyogtam rá hálásan. Mikor lerakta a tálcát, Hyunseong azonnal rávetette magát az azon lévő szendvicsre. Jeongmin gyorsan levett a tálcáról egyet, és a kezembe nyomta.
- Gyorsan, edd meg. Még képes lenne kikapni a kezedből.
- Köszi.

Jeongmin kiment, mi meg megettünk a tálcáról mindent. Hyunseong volt olyan kedves, hogy hagyott nekem még egy szeletet.

- Álmos vagyok - dörzsöltem meg a szemem, és elnyúltam az ágyon.
- Én is - feküdt le mellém a szobatársam. Az égő gyertyához hajoltam, és elfújtam. Sötét lett a szobában. Sokkal sötétebb.
- Láttad a barlangrendszerünket?
- A miteket?
- Ja, gondolom lesokkolt a pofon. Egy hosszú barlang köti össze a Starship-et, és a főhadiszállásunkat. Majd holnap körbevezetlek, ha gondolod.
- Ha már egyszer itt ragadtam... Nekem mindegy - mondtam, egy nagy ásítás kíséretében. - Jó éjt.
- Neked is.

Bebújtam a takaró alá, és a fal felé fordultam. Hát, úgy látszik tényleg itt ragadtam. Kellett nekem eljönni! De egyszer úgy is megtaláltak volna.

2. fejezet

- Miért hoztatok ide?!

- Kérlek, nyugodj le. Mindent elmagyarázunk - Donghyun felállt a székéről.
- Ezt hogy lehet elmagyarázni? A kedvenc bandám egyik tagja, aki ráadásul a biasom, elhurcolt ide...ebbe az izébe! Donghyun, hogy lehet ezt elmagyarázni?! - kiabáltam. - Vigyetek vissza, és ennyi.
- Nem lehet.
- Már miért nem?! Tudjátok, hogy ez emberrablásnak számít? - néztem végig a társaságon.

Hyunseong az ajkát nyalogatva figyelt engem. Hát...ennek meg mi az isten baja van? Tökre ijesztő.. Más is szemet szúrt. Mind a hat tagon, hat különböző Janus ruha volt. Az ikreken kék, fehér..hát pontosan nem is tudom hogy mivel, Jeongmin-é zöld, az az izé piros, Hyunseong-é fekete-kék, Donghyun-é fehér-fekete, Minwoo-é pedig az a hagyományos Janus ruha, ami az MV-ben is szerepel, fekete-piros. De hogy miért... azt nem tudom. Minwoo és Jeongmin ruháján ott van az a rövidke izé, ami hátul lóg, és az ikrek ruháján is rajta van, az meg hosszú, mintha tényleg szoknya lenne. És azok a csizmák..és azok a láncok a ruhán... és az a váll dísz Minwoo, Kwangmin, és Donghyun ruháján... és azok a gallérok... Hát... oks.

- Mi lenne, ha nem bámulnál folyton minket? - kérdezte Minwoo mogorván.
- Hö? - kérdeztem vissza. Kicsit eltévedtem. Miről is beszélgettünk?
- Ch. - Megrázta a fejét.
- Nos, Annabell, szeretnénk neked elmondani valamit. - kezdte Donghyun.
- Te honnan a bánatból tudod a nevem?!
- Mindent tudunk rólad.
- HE?!
- Teljes neved Bíró Annabell. 1997 július 31-én születtél, Magyarországon, Győrben. Édesanyád neve, Károlyi Zsuzsanna, édesapád neve, Bíró Miklós. A szüleid 2006-ban vesztették életüket autóbalesetben. A nagyanyádék felügyeletére lettél bízva.
- EZT MEG HONNAN TUDOD?! - Teljesen lesokkolt.  Elmesélte az egész életem..címszavakban. Honnan tud ez ennyi mindent rólam?!

- Mindjárt elmagyarázom. De először hallgass meg.
- Elmesélhetem én? - kérdezte izgatottan Jeongmin, és felpattant a székéről.
- Tiéd a szó, Jeongmin - mosolyodott el Donghyun, és visszaült a helyére.
- Rendben. Nos - Megköszörülte a torkát. - Mi kissé mások vagyunk, mint a többi ember. Átlagos, idolnak nézünk ki, amúgy azok is vagyunk, de még is mások. Hogy miért? Megmu...
- Még ne! - kiáltott fel Donghyun. Ijedten ránéztünk mind a ketten. - Még ne mutasd meg. Túl sok lenne neki.
- Mégis mi?!
- Jobb lenne ha egy kicsit visszafognád magad. Beszélj normális hangerővel a vezetőnkkel. - nézett rám gyilkos szemekkel Minwoo. Mintha tényleg meg akarna ölni!

- Elnézést, Donghyun - Jeongmin meghajolt.
- Tudod hogy elnézem. - mosolygott a másik. - Folytasd.
- Idomárok vagyunk. - bökte ki nemes egyszerűséggel Jeongmin. Mik? Idomárok? Azok mik? De várjál csak.. Aang legendája.. Nane, most komolyan? Kitört belőlem a röhögés.
- Idomárok? Jézusom, megy egy avatáros hülyeségről szóló sorozat, abban vannak idomárok. Még hogy ido..

Nem tudtam befejezni. Éles fájdalom hasított a fejembe. Nyomást éreztem. Mintha szét akarna robbanni! Pokolian fáj.. Odakaptam. Még jobban fájni kezdett. Felsikítottam. Majd még egyszer. Térdreestem. Nem múlt el a fájdalom. Csak nőt, és nőt. A sikítások is hangosabbak lettek.

- Minwoo, fejezd be! - ordítottt fel Donghyun. Fél szemmel ránéztem Minwoo-ra. Rezzenéstelen arccal figyelt, közben sűrűn pislogott. Ismét egy sikítás tört fel belőlem.
- Nem hallod?! Hagyd békén! - Donghyun fogta magát, és lelökte a székről. Egyből megszűnt a fájdalom. Fellélegeztem. Mi volt ez?

- Mi a...? - nyöszörögtem. Kwangmin egy másodperc alatt mellettem termett, és felsegített.

- Ez az idomárok egyik képessége. Megzavarja az idegrendszert, és hatalmas fájdalmat küld az agyba. Blokkolni lehet, de csak akkor, ha ismered a gyengepontot.

Minwoo sötét tekintettel beszélt hozzám. Képesség?

- Miféle képesség ez? - kerekedett ki a szemem. Oldalra néztem, és felemeltem a fejem. A mellettem álló iker érdeklődő tekintettel vizslatott, a karom pedig még mindig nem engedte el. Visszanéztem a többi srácra. Hyunseong még mindig azzal volt elfoglalva, hogy a száját nyalogatva figyelt. Mi van itt? - Miért hoztatok ide? Miért van különböző Janus ruha rajtatok? Minwoo miért ilyen elmebeteg? És Hyunseong miért nyalogatja a száját, miközben engem bámul?

Kérdések sorozata tört fel belőlem. Akarom a válaszokat, méghozzá most azonnal!

- Milyen kis kíváncsi a kisasszony. - mondta gúnyosan Minwoo.

- Nos, hogy visszatérjek az eredeti témához, idomárok vagyunk - Jeongmin ismét nekikezdett. - Egyik képességünket már sajnos tapasztalhattad - Itt Minwoo-ra nézett. Az csak megvonta a vállát. - Arról lenne szó, hogy mostanában a tudomásunkra jutott, hogy az avatár Szöulban tartózkodik. Ez pontosan két hete. Te is két hete jöttél ide, Annabell. Nos, keresgélni kezdtünk. Az úgynevezett nyomkeresőnk Hyunseong. Ha az adott ember az avatár, azt Hyunseong megérzi. Azon a napon, mikor idejöttél, mi is a repülőtéren voltunk, álruhában. Hyunseong jelzett nekünk, mikor te mit sem sejtve elhaladtál előttünk. És akkor leesett nekünk is, hogy te vagy az. Nem akartunk rajtaütni, ezért vártunk. A mai napig. Tudtuk, hogy a fellépésünk miatt jöttél ide. Gondolom a fellépés előtt észrevetted, hogy Minwoo és Donghyun folyamatosan téged néz. Hát..ez az oka. Ez az oka, hogy elhoztunk ide. Ez az oka hogy itt vagy... Te vagy az avatár, Annabell. Mind a négy, most jelen esetben öt elem birtoklója.

Figyelmesen hallgattam végig a beszámolóját. Csak az utolsó néhány mondatnál esett le szó szerint az állam. Avatár? Elem birtokló? Hyunseong megérzi...? Mi?!

- Te most az akarod elmondani, hogy én avatár vagyok? Fiacskám, fel kell hogy világosítsalak.. Ilyen NEM létezik!
- A rohadt életbe, elegem van belőled! - Minwoo felordított, és felállt a székről. Vészesen közeledni kezdett felém.
- Minwoo... Minwoo ne csinálj vele semmit - sziszegte Kwangmin. De az csak jött felém. Én hátráltam. Mikor a falhoz értem, beleütköztem. Minwoo szorosan elémállt, megakadályozva, hogy lelépjek. Felemelte a kezét. Tenyerében hirtelen tűz gyúlt.

- Szerinted ez itt mi? - kérdezte és felémmutatta.
- Tű.. t.. Tűz? - kérdeztem vissza remegő hangon.
- Ügyes kislány. És szerinted hogy kerül ez ide?
- Te... Te hívtad elő?
- Úgy is lehet mondani. Igen, én hívtam elő. Hogy hogyan? Tűz idomár vagyok - mondta tekintetét belevésve a szemeimbe. A tűz hirtelen semmivé lett. Fellélegeztem.

- Minwoo, menj a közeléből! - csattant fel Donghyun mérges hangja.
- Ahogy óhajtod. - Vállatvont. Már el akartam lépni, mikor a fülemhez hajolt. - A helyedben vigyáznék. Hyunseong bukik a nagy mellekre. És én is.

Felforrósodott az arcom. Jesszuska! Magam elé helyeztem mind a két karom, és arrébb léptem.

- Nos..akkor azt akarjátok mondani, hogy én vagyok az avatár, igaz? Pontosan mi is a feladatom?

- El kell sajátítanod mind az öt elemet. Azzal az elemmel kezdünk, amivel te is rendelkezel. - mondta Kwangmin.
- És honnan tudjam meg, hogy milyen elemű vagyok?!
- Tűz, és víz már nem lehetsz. - mondta okosan. - Hogy miért? Elmondom. Ha valaki hozzádér, és az az adott idomár elkezd ragyogni, akkor te is olyan idomár vagy. Nos, Minwoo hozzád ért. Nem ragyogott. Előbb hozzádértem, én sem ragyogtam, és Youngmin sem. Most már csak három elem van, a föld, a levegő, és a fém.
- Szóval, csak meg kell érintenetek, igaz?
- Pontosan.

Mikor ezt a szót kimondta, Jeongmin mellém lépett és megfogta a karom. Nem történt semmi.

- Föld elemű nem lehetsz.

Donghyun következett. Ő sem ragyogott.

- Szél elemű sem lehetsz.

Hyunseong felpattant, és megfogta a vállam. Hirtelen világítani kezdett. Olyan erős volt a fény, hogy be kellett csuknom a szemem.

- Te fém elemű vagy, azaz fémidomár. - hallottam meg Hyunseong elégedett szavait. Elengedett, a fény is megszűnt. Felnyitottam a szemeim. A mellettem álló hatalmas vigyorral nézett.

- Oh, szóval, Minwoo tűz idomár, Jeongmin föld idomár. Az ikrek víz idomárok, drága leader-ünk szél, vagyis inkább levegő idomár. Te pedig fém idomár vagy Hyunseong.
- Ügyes. - mondta az utolsó megemlített.
- De miért Janus ruha van rajtatok?
- Elemi ruhák. Minden elemhez tartozik egy szín.
- Ó, akkor már értem.
- Remek, most már mindennel tisztában vagy. - nevetett fel Donghyun.

- Igen, teljes mértékben. - mosolyogtam.

1. fejezet

Első Könyv
FÉM

Az én nevem Annabell. A barátaim csak Bell-nek hívnak. Fél hosszú, narancs sárga beütésű hajam van, és zöldes színű szemem. Nem, a hajam nem festetem. Eredeti. Anyától örököltem. Na, és én ezt miért mondtam el, azt nem tudom.

Most éppen egy fellépésre sietek, nem, nem én leszek a fellépő, én csak nézem. A kedvenc bandám fog fellépni, a nevük Boyfriend. A rendezvény neve Lotte Family Festival. Ha jól emlékszem, más előadók is fellépnek. A Boyfriend-et, még otthon, Magyarországon ismertem meg, és azonnal megszerettem a zenéjüket. Sokan lelányozták őket, mindenfélének elmondták a koreaiakat. Tudatlanok. Ennyi. Meg amúgy is, kit érdekel, ha ferde szeműek? Oké, oké, ez csúnya jelző. Mindegy. Én így imádom őket. És ma látom őket élőben! Csak miattuk jöttem el Szöulba.

A telefonom jelzett, hogy ideje indulni. Felkaptam a táskám, kisiettem a házból, és bezártam az ajtót.
- Oh, basszus, van még tíz percem. Szerencsére nincs messze... - motyogtam magamnak, és futni kezdtem. Átszeltem két utcát, majd fordultam egyet. Megláttam egy színpadot magam előtt, és egy rahedli embert, táblákkal. Igen, ez az. És még nincsenek itt. Remek. Hirtelen megállított egy nő. Nem szólt semmit, csak nyújtotta a kezét. Már azon voltam, hogy a tenyerébe nyomok egy kis aprót, de tudtam, mi kell neki. A jegy. Meg is kapta. Direkt az első sorba kértem.

Beálltam a helyemre. Az ottani lányok megnéztek maguknak. Tudom, tudom, nem vagyok idevalósi. De én is lehetek fan, nem? Nem? Miért nem? Jaj, abba kéne hagynom a folytonos kötekedést..magammal. Gondolataimból hangos sikítások miatt kellet felébrednem. Felkaptam a fejem. Csak hápogni tudtam. Itt állnak teljes élet nagyságban. Köszöntöttek minket. Basszus, sokkal helyesebbek mint a képeken.

Akkor dobbant meg igazán a szívem, mikor Minwoo, a banda maknae-ja, folyamatosan engem vizslatott. Na, neki is szúrja a szemét, hogy nem vagyok idevalósi? Nem, tuti nem. A tekintete sötét volt, és rideg. De hizs' ő a maknae. Legyen cuki! És ne ilyen morcos. Donghyun meglökte a vállát, és súgott valamit a fülébe. Minwoo bólintott, majd végignézett a többi lányon is. Megrázta a fejét, és felém biccentett. Most Donghyun bólintott. Lehet, hogy beképzelem magamnak azt, hogy engem néznek. Inkább a tekintettemmel a többi tagot kerestem. Szíveket mutogattak a rajongóknak.

Végre elkezdtek énekelni. Előadták az On and On-t - a szám elején Hyunseong felhúzta a pólóját..a kis szemét  -, az Iyah-t, az I'll be there-t, és a Janus-t - szegény Youngmin az utolsó lépéseknél seggre csücsült. Biztos fájhatott. Nekem a Janus a kedvenc számom. A szövege gyönyörű, és mindig megkönnyezem, mikor meghallom. Szinte végigtomboltam mind a négy számot. Páran rám néztek. Nézzenek, kit érdekel?

Mikor a srácok mindennel végeztek, elköszöntek, és lementek a színpadról. Annyira sötét volt, hogy szinte semmit sem láttam. Elmentem jobbra. Talán erre kitalálok a tömegből. Egyszer csak valaki megragadta a karom. Nem tudtam sikítani, annyira megijedtem. A szívem a torkomban dobogott. Elkezdett húzni magával. Ki akartam tépni a kezem, de nem ment. Ráncigálni kezdett. Az az érdekes, hogy senki sem vette észre. Hagytam magam. Elfáradtam. Az ember befogta a szám, és a szemem. Okos. De még mindig van lábam. Megálltunk. Kész volt az idő arra, hogy megrúgjam középtájt. Lendítettem a lábam. Elkapta. Francba. Ismét befogta a szemem, és a szám, és ismét húzni kezdett maga után.

- Minwoo, azért nem kellett volna ilyen durván.

Leesett az állam. Minwoo? AZ a Minwoo? Vagy más?

- Akaratoskodott. Muszáj volt valahogy lefognom.

Akaratoskodott az anyád! Előrelökött. Én térdre estem. Egyből fel is álltam. Kipattantak a szemeim. A Boyfriend! De mit keresek én itt? És ők mit keresnek egy pince szerűségben?

- Miért hoztatok ide?!