4. fejezet

Morgásra ébredtem. Felnyitottam a szemeim, és megdörzsöltem őket. Egy kéz pihent rajtam. Hyunseong... Ekkor hallottam még egy morgást. Rájöttem, hogy nem a mellettem fekvő az. Felültem, és lenéztem a földre. De nem kellett volna. Az ágy mellett egy óriási fekete-fehér pitbull állt, engem  nézett, és morgott. A morgásból ugatás lett.
- Zénó, csend legyen... - mondta Hyunseong halkan, és magához szorította a párnáját. A kutya nem hagyta abba. - Zénó, elég legyen! - kiáltott fel idegesen. Az eb abbahagyta, és lehajtotta a fejét. Ebben a pár percben én pedig kővé dermedve bámultam a kutyára. Oké, a kis tacskók, meg mindegy egyéb kis kutyafajták kicsik, és cukik. Én az ilyen hatalmas dögöktől rettegek!

- Oh, jó reggelt Bell! - mosolygott rám Hyunseong, és ő is felült.
- Hogy kerül ide ez a kutya? - kérdeztem azonnal.
- Ő a mi közös kutyánk, Zénó.
- És tegnap miért nem volt itt?!
- Elszökött. De úgy látszik visszatalált. - Eltűnődött. Vállat vont, és leugrott az ágyról, a kutya mellé.

- Úúú, agyonnyomorgatom ezt a kutyát! - gügyögött szobatársam a dögnek, és a pofáját kezdte markolászni. A kutya tűrte, sőt élvezte is! - Bell, ismerd meg te is.
- Nem, köszi, kihagyom...
- Miért? Olyan ártatlan! Sőt, szereti a gyerekeket.
- Kösz. Tizenhat vagyok.
- Az tudom. De még mindig gyerek vagy.
- Nem érdekel! Igazából... én berezeltem tőle... - Tessék, kimondtam!
- Ugye nem mondod komolyan?l
- De... Figyi, Hyunseong, kérlek, vidd innen! Vécére is szeretnék menni...

Ő bólintott, megragadta a kutya nyakörvét, és kivonszolta. Én addig gyorsan elrohantam a dolgomra.


- Nem hiszem el, hogy megijedtél tőle. Ártalmatlan állat. - mondta Hyunseong a fejét rázva, mikor én kisétáltam a fürdőből.
- Ártalmatlan? Azzal kezdte a reggelt, hogy morgott rám. Tuti nem vagyok neki szimpi.
- Ismerd meg. Ennyi. Gyere, menjünk reggelizni. - intett az ajtó felé, és kisétált rajta. Követtem.

Na, vajon még miket fogok itt látni? Már meg sem lepődnék, ha jönne velem szemben valami...

Elmélkedésemből paták dobogása szakított ki. Paták?! Biztos csak képzelődöm. Körbenéztem a folyosón. Kőből vannak a falak, és fáklyák vannak felfüggesztve, amik folyamatosan égnek. Tipikus barlang. Be akartam fordulni az egyik sarkon, de ütköztem valamivel. Valami keménnyel... de még is puhával. Felnéztem. Kikerekedtek a szemeim. Hátrahőköltem. Egy nagy fekete fríz állt előttem! De... hogy került ide?!
- Oh, szia Darkness! - mondta boldogan a szobatársam, és megsimogatta az állat hatalmas, nemes fejét.
- Whoá... - Ennyit tudtam kinyögni. Megbabonázott az előttem álló teremtés. Soha az életemben nem láttam még élőben fríz lovat. Ide-oda ingatta a fejét, egyet-kettőt horkantott, majd lépett pár lépést felém. Nyakát előrenyújtotta, és megszagoltam az arcom. Nem tudtam megmozdulni. Gyönyörű!

- Bell, Darkness-től is megijedtél? - kérdezte elképedve Hyunseong.
- Én soha... - Nyeltem egy nagyot és előrenyújtottam a kezem. A kanca megszagolta, és beledugta az orrát a tenyerembe. Igen, rájöttem a nemére.
- Na, már azt hittem, hogy félsz tőle.
- Öt év lovas múlt van mögöttem. Hát még szép, hogy nem ijedek meg tőle.

- Az öt év az semmi. - mondta mögöttem egy hang. Muszáááj...?
- Neked is jó reggelt Minwoo. - fordultam felé mosolyt erőltetve az arcomra. Darkness felnyerített, és Minwoo-hoz sietett. Majdnem elgázolt, de Hyunseong a karomnál fogva elrántott előle.

- Szia szépségem... - dünnyögte Minwoo a ló fülébe, és a nyakát vakargatta.
- Pofám leszakad! Te tudsz ilyen is lenni? Ch, engem már az első találkozásnál arcon csapsz. Hát ilyet! Ezt megjegyeztem!

Bamba fejjel bámult rám. Na gyere öcsi, adj még egy pofont!

- Bell, menjünk reggelizni. - Hyunseong megfogta a kezem, és húzni kezdett. Elmentünk balra. A folyosó végén egy hatalmas két szárnyú ajtó áll.
- Minwoo-é a ló?
- Igen. Nagyon szeretik egymást. Mindent megtennének egymásért. Két évvel ezelőtt felgyulladt az előző főhadiszállásunk. Kivételesen nem Minwoo volt a tettes. Mindegy. Az a lényeg, hogy Minwoo egy csomó gerenda fogságába került. Darkness bevágtázott érte az épületbe, és kihozta onnan. Minwoo-nak nem lett semmi baja, de Darkness több helyen megéget. Az ikrek állítása szerint, ha nem lett volna olyan erős, elpusztult volna.
- Oh... ez mind szép is jó. Nos, Minwoo-ról tudnál valami pozitívat mesélni?
- Őőő... hehe, nos...
- Tudtam. - Felmorrantam. Hyunseong kinyitotta előttem az ajtó egyik felét. Behúzott magával.

Egy nagy étkezőben találtam magam. Az étkező mellett egy nagyobb konyha. A kandalló mellett az a hatalmas kutya.

- Jó reggelt Bell! - mondta Donghyun vidám hangon. A tűzhely előtt állt. Fehér Janus ruhában. Vagy az egyenruha?
- Neked is. Mit sütsz? - Elengedtem a szobatársam kezét, és Donghyun mellé álltam.
- Csak így, egy szál pólóban? - mosolygott.
- Hát, ja...
- Zénó, gyere! - kiáltott fel a beérkező Jeongmin. Megfordultam. A kutya vakkantott egyet, nekifutott, és szabályosan beleugrott karjaiba. Jeongmin, mintha nem lenne teher az a nagy dög, jobb kezével tartotta, a bal kezével simogatta. Hát mi van itt? Meg sem kottyan neki. Pedig ő a legkisebb a bandában.
- Te, Jeongmin, nem nehéz? - érdeklődtem.
- Egyáltalán nem. - Megrázta a fejét. - Bell, találkoztál már Zénóval?
- Sajnos volt hozzá szerencsém...
- Mi az hogy sajnos?
- Nem csípem az ekkora kutyákat... Én félek tőlük!
- Na ne már!

Bevágott egy ördögi vigyort, és a ficánkoló kutyával a kezében mellém sétált. Mikor mellém értek, Zénó kíváncsian méregetett. Kiugrott fogva tartója karjaiból, le a földre, felém fordult, s két első lábával rám ugrott.

- Juj - nyíltak nagyra a szemeim, és megtartottam, hogy ne essen el. Mikor hozzáértem csóválni kezdte a farkát, és ugatott egyet. Talán mégsem egy bunkó dög? Megsimogattam. Leugrott rólam, és elfeküdt. Nevetnem kellett. Leguggoltam mellé, és a hasát kezdtem vakargatni.
Egyszer csak nyílt az ajtó. Minwoo és Darkness sétáltak be rajta. Egy furcsaság volt. Darkness Minwoo ruhaujját fogta, és úgy jöttek befele. Esküszöm, mintha kézen fogva mennének. Csodálatos ember-ló kapcsolat van közöttük. Még valamit észrevettem. Darkness sántít.

- Hol vannak az ikrek? - kérdezte Minwoo. Kicsit más volt a hangja. Olyan... meggyötört.
- Miért, mi a baj?  - kérdezett vissza aggódva Donghyun.
- Sántít...
- Oh, édesem, mit csináltál? - loholt be Kwangmin, és megsimogatta a ló homlokát. Darkness hatalmas - most jelenesetben szomorú - szemeit rámeresztette, majd belefújt kinyújtott tenyerébe.
- Itt a gyógyvíz. - emelt fel egy vödröt Youngmin. Hát ez meg hogy kerül ide? Ja, teleportálás.

Nagy szemekkel néztem, mint csináltak. Összehangolt munkát végeztek a vízzel. Gyönyörű. Hát igen, ikerkapcsolat. Egy fél óráig biztos eltartott a kezelés. De Darkness nem mozdult. Olyan nyugodt volt, mint mikor beleütköztem. Szegény, tuti ki lett képezve. Vagy valamelyik beszélgetni tud vele. Már azt is kinézném. Mire meggyógyították, kész lett a reggeli. Leültünk az asztalhoz, és falni kezdtünk.

- Nos, nekünk most le kell lépnünk gyakorolni. Bell, te maradj itt. Megmutatom hol a nappali. - mondta Donghyun, miközben letörölte az étkezőasztalt.
- Nem mehetnék veletek megnézni próbát?
- Sajnos nem. Bárhol lehetnek tűz idomárok. Elkapnak, és megölnek. Te vagy az ősellenségük.
- Azt gondolom. - morogtam, és lopva Minwoo-ra néztem, aki a drága lovát simogatta. Minwoo gondolom megérezte, hogy nézem. Nem fordult meg, de megállt a keze, és láttam a szemén hogy engem néz.

Donghyun karon ragadott, kihúzott a konyhából, átsiettünk két hosszabb folyosón, végül egy szépen elrendezett nappaliba értünk. A kanapé és a fotelek fehérek, a falak kékek, a szekrények feketék, a padló piros, a szőnyegek pedig zöldek. Tiszta színkavalkád! Bár a piros padló kicsit furcsa.

- Ott a tévé. A távirányítót Hyunseong elkeverte, meg kéne keresni. Viszont egy feltételem van. Nem mehetsz ki innen.
- És ha vécére kell mennem?
- Ott van előtted az ajtó. - mutatott Donghyun a szemben lévő falra. Oké, én észre sem vettem volna.

- Ó, köszönöm.
- Nincs mit. Estefele jövünk. És ahogy mondtam, nem szabad kimenned. - Megölelt, majd egy másodperc múlva már egyedül voltam a szobában. Hát, ez gyors volt.